multiblog.hu család tagja

Valamelyik nap rászántam magam, hogy pihenésképpen elmegyek moziba pár jó barátommal ,és megnézünk egy filmet. A ragadozó városra esett a többség választása. Először az jutott eszembe a cím kapcsán, hogy biztos, ilyen “gyilkolászós”, hatalmi harcok sokasága fog megelevenedni a vásznon. Félig meddig persze hatalmi és “öldöklős” volt, de valahogy egészen más értelemben.

Elsősorban talán azt érdemes kiemelni a filmből, hogy egyedi, és ötletes, sőt újszerű volt az alapkoncepció. Kicsit azt éreztem a film elején, hogy a gyerekkori képzetek, álmok, fantáziák megelevenedtek előttem. Ugyanis ezek a ragadozó városok, nem akármilyen városok. Egy hatalmas gépen, aljzaton egymás tetején egyensúlyozó házak, épületek vannak. Tehát, egy mozgó városról van szó. Egyébként a film közepe felé kiderül, hogy körülbelül 3200-at ír ekkor a világ, és ami a mi világunkban jelen formában látunk, az megszűnt az emberiség hibája miatt. Túlságosan elhatalmasodott rajtunk az uralomvágy, és a tudás, technológia fejlődése, olyan fegyverhez juttatott minket, ami el is pusztította világunkat.

Igencsak erős társadalomkritika jelenik meg a filmben. Múzeumban mutatják a filmbeli embereknek, hogy létezett mobiltelefon, és sok hasonló kütyü a “mi korunkban”. Ja és a legdurvább… 1000 éves kaját evett az egyik főszereplő, mert hogy az ősök kajája sose romlik”… érdekes 😀

Persze sok-sok kacifántos dolog van még a filmben, és persze rengeteg kérdést is felvet a dolog…
De mielőtt ezt kielemeznénk, várom a ti véleményetek!

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!